Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Vadászkutya, 2007/3
Kiss Boglárka

ERDÉLYI KOPÓ FAJTABEMUTATÓ 

Általános jellemzői, használata
Kép Az erdélyi kopó az egyik legelegánsabb kutyafajta. Ősi magyar vadászeb, tulajdonságait a speciális éghajlati, terep- és vadászati viszonyok alakították ki. Egész megjelenése nemességet, harmóniát tükröz.
Kitűnően hajt és állít, keresésre és csapázásra is használható. Szaglása rendkívül jó, a hideg nyomon kitartóan keres, friss nyomra érve jellegzetes nyifogással csahol, hajtás közben messze hangzó, magas, csengő hangot hallat. A kisebb ragadozókat lefojtja, a nagyvadakat hajtja és állítja, állóra ugat. Vadászatokon vezetőjétől távol is önállóan dolgozik, egy-egy vadászaton 80-100 km-t is lefut. Indulási helyére mindig visszatér. Jellegzetes munkája során három-öt kutyából álló füzérben használják, de egyedül is dolgozik.
Az erdélyi kopó nyugodt alaptermészetű, kiegyensúlyozott kutya, ugyanakkor határozott és temperamentumos. Igénytelen és alkalmazkodó, feleslegesen sohasem ugat. Idegenekkel szemben tartózkodó és gyanakvó, de gazdájához nagyon ragaszkodik, azt meg is védi. Kiegyensúlyozottsága, tanulékonysága miatt lakásban és kertes házban egyaránt tartható. Bátorsága, hűsége alapján jó házőrző válik belőle.
Két változatban tenyésztik. Egyik a hosszú lábú, másik a rövid lábú erdélyi kopó. A két változat nagyságban, színben és szőrben különbözik egymástól. A hosszú lábú 55-65 cm marmagasságú, alapszíne bársonyfekete, cser és fehér jegyekkel, a rövid lábú marmagassága 45-50 cm, alapszine vörös, fehér jegyek itt is előfordulnak. A hosszú lábú erdélyi kopó teste hosszútávfutásra csiszolódott ki, nem durva, nem is vékony csontú, igazi atlétaalkat. Szikár, izmos, mozgása kiegyensúlyozott, elegáns. A rövid lábú változat erőteljes, nem kurta lábú, arányos testfelépítésű. Zömök, erős csontú, de nem nehézkes, elegáns megjelenésű kutya. A hosszú lábú erdélyi kopót erdei vadászatokhoz, nagyvadra, a rövid lábú erdélyi kopót fedett területeken apróvadra, valamint sziklás terepen zergevadászatra használták eredetileg.
Az erdélyi kopó szívósságát, kitartását erejét a vadászati alkalmazás mellett a sportkutyázásban, kutyás sportokban kamatoztathatjuk. Tulajdonságai, hosszútávfutó alkata, fáradhatatlan munkakedve alkalmassá teszik arra, hogy egy aktív gazdának megfelelő szabadidős partnere legyen mind a túra, mind pedig a futás terén. Ajánlható is az erdélyi kopó rendszeres, kimerítő mozgatása, hiszen a megfelelően kimozgatott kopó nyugodt, békés társ a mindennapokban. Mint vadászkutya, alkalmasabb a lökésszerű nagyobb terhelésre. Nem a napi többszöri rövidebb séta, hanem az időszakonkénti hosszabb, intenzívebb mozgás az, amely kielégíti szükségleteit. Ennek megfelelően az erdélyi kopó azoknak is ajánlható, akik nem kívánják vadászaton kipróbálni kopójukat. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a hobbi és sportcélra vásárolt családi kedvencek is otthonosan mozognak a – kontrollált, biztonságos körülményeket jelentő – zárt vaddisznóskertekben, ahol az ősi ösztönüknek megfelelően élvezettel dolgoznak.
 

A FAJTA TÖRTÉNETE 

Régmúlt
A fajta régmúltjáról, kialakulásáról a legtöbb szakirodalom egységesen nyilatkozik: Honfoglaló őseinkkel érkező kopók, a már itt élő népek kopó típusú kutyáival keveredve alakították ki a pannon kopót, a közép európai kopófajták, így az erdélyi kopó közvetlen ősét. Ezek a kopók eredetileg mind apróvadas kopók voltak, nyúlra, rókára és őzre vadásztak velük. A legelső írásos említésük 1237-ből származik, Copou alakban. Ismertek még a Kopou, Copo, Kopo, Koppó írásmódú előfordulások, különböző dokumentumokban. A kopó név etimológiai eredete az elkapó szóra vezethető vissza. Első ábrázolásaik az 1300-as években készült Képes Krónika miniatúráin találhatók.
Az Erdélybe került példányok a sajátos vadászati viszonyok következtében fokozottan szívós és bátor kutyává fejlődtek az évszázadok során. Valószínűsíthető, hogy a nagyvad hajtására alkalmassá tétel kedvéért időnként keresztezték a hegyi, ridegen tartott nyájakatat őrző esztenakutyákkal. Így nem félt a medvétől, hiúztól, vaddisznótól, és megtartotta nyomtartóságát is. Az Erdélyben kialakult kopót először serlegeket díszítő domborműveken ábrázolták az 1600-as években.
A 19. századig a kopó meglehetősen elterjedt volt mind Magyarországon, mind Erdélyben. Sajnos a Kárpát-medence strukturális változásai - mocsarak lecsapolása, erdővel borított területek lecsökkenése - miatt a kopós vadászat az erdélyi hegyvidéki területekre szorult vissza, a magyarországi kopóállomány eltűnt. De Erdélyben a két világháború között is népszerű volt a fajta. Kiválogatásuknál a rátermettség döntött és nem a küllem. Az általuk végzett hajtóvadászat orrjóságot, kitartóságot, bátorságot, kiváló memóriát és tájékozódó képességet kívánt meg. Ez az, ami egységes volt az erdélyi kopóban, méretük pedig a különböző területi követelményeknek megfelelően változott. Erdély peremén és az Erdélyi-medencében 55-60 cm marmagasságú kutyák voltak, a hegyekben a magas hóállás miatt magasabb kutyák voltak használatosak. De a kisebb és a nagyobb kopó is feszes volt és ruganyos, gyors reflexekkel, nem lehetett laza, lomha, mert akkor könnyen áldozatául eshetett volna a veszélyes nagyvad támadásának.
Az erdélyi kopó első részletes leírását Czynk Ede, korának jeles vadászati írója készítette. Egy osztrák vadászújságban, a Waldmannsheil 1901. évi harmadik és negyedik számában jelent meg tanulmánya "Die Siebenbürger Bracke" címmel. Írásához akkori nagyszebeni kopók képét csatolta, így a századforduló erdélyi kopójáról hiteles dokumentummal rendelkezünk.
A II. Világháborút követően, miután egyértelművé vált, hogy Románia nem ismertetheti el nemzeti fajtájaként, 1947-ben napvilágot látott egy román rendelet, mely a vadállományra káros dúvadnak minősítette és a magyar agárral egyetemben kiirtását írta elő, s ezzel szinte halálra ítélte a fajtát. 1944 és 1969 között egyetlen almot sem jelentettek be - az FCI nyilvántartása szerint a fajta teljesen kihalt.
 
Újratenyésztés
Kép Az 1960-as évek végén a fajta újratenyésztése néhány egyed bevonásával kezdődött hazánkban. Fodor Tamás és Győrffy Lajos a Budapesti Állat és Növénykert megbízásából felkutatott egy máramarosszigeti tenyésztőt, ahonnan két alomtestvért hozott át Magyarországra, Mózsit és Rékát. A 70-es években sikerült még további egyedeket is Magyarországra juttatni, így lassan megindulhatott a fajta újratenyésztése.
Érdekességképpen felsorolnék néhány egyedet a tenyésztés újrakezdéséből:
 
 2251/B  Máramarosi RÉKA – szuka  3301/B  MASZAT – szuka
 2252/B   Máramarosi MÓZSI – kan  3302/B  MAROS – kan
 3070/B  BRÚNÓ – kan  2/B  KATI – szuka
 3082/B  Aranyosszéki Tisza – kan  4/B  LÉDI – szuka
 3083/B  Aranyosszéki Csinos – szuka  5/B  NÉRÓ – szuka
 3140/B  A. ZIZI – szuka  34/B  ERDŐURA – kan
 3151/B  Gyergyói RITA – szuka  96/B  ÁBEL – kan
 3226/B  MÓZSI – kan  111/B  BOBI – kan
 
A fajta magyar standardjának elkészítése után az FCI hivatalosan, nemzetközileg is elismerte az erdélyi kopót, s kilencedik magyar kutyafajtánknak nyilvánította 1968-ban.
Később a standard több módosításon esett át, de abban egységes volt mindegyik változat, hogy két erdélyi kopó változatról szólt. A legutolsó 2000. évi standarmódosításból azonban már kimaradt a rövidlábú erdélyi kopó részletes leírása, csupán a „Rövid történeti áttekintés” részben említi meg ezt a fajta változatot. A rövidlábú változat a standardon kívül sajnos eltűnt a kiállításokról is.
Két út állhat előttünk a rövidlábú erdélyi kopó újbóli FCI elismertetése során. Az egyik, hogy helyesbítést kérve visszatetetjük a 241. számú erdélyi kopó standardba, a másik, hogy önállú fajtaként elismertetjük, mint történt az a közelmúltban a gonczy polskival, a lengyel fekete-cser kopóval. Mindkét út végigjárásához elengedhetetlen a rövid lábú erdélyi kopó minél gyakoribb felvonultatása kiállításokon, bemutatókon, nagy számban és homogén küllemben. Nagyszerű alkalom lehet erre a 2008-as Magyarországon megrendezésre kerülő Európa Kiállítás, ahol a nemzetközi kutyás világ is észrevehetné a fajtát, és így megkönyíthetné a fajta újbóli nemzetközi elismertetését.
 
A FAJTA JELENLEGI ÁLLAPOTA
 
Két országban van számottevő állománya a fajtának, Magyarországon és Erdélyben. Mindkét országban jellemző az állományra a heterogenitás – sajnos nem csak a különböző tenyészetek esetén, hanem almokon belül is.
 
Erdély – Ismeretlen származás
Erdélyben a kopók még ma is túlnyomó részt vadászok kezében vannak és eredeti feladatuknak megfelelően használják őket. Tenyésztésük során első sorban munkára szelektálnak, a küllem kevésbé fontos. A tenyésztés többnyire törzskönyvezés nélkül folyik, és előfordul, hogy nem tiszta vérben tenyésztik a kopót. A vadászok első sorban jól disznózó kutyát akarnak, így alkalmanként más fajták jól dolgozó egyedeit, pl. terriereket is belekevernek a tenyésztésbe. Ezért nem ritka, hogy ezek a romániai - nagyrészt törzskönyv nélkül szelektált - egyedek egyre nagyobb eltérést mutatnak a fajta hivatalosan elfogadott leírásában rögzítettekhez képest.
Folyik tenyésztés tiszta vérben is Erdélyben, de ’47-es rendelet olyanyira megtizedelte az ottani állományt, hogy az erdélyi tenyésztők a sikeres magyarországi fajtamentés után többször is Magyarországról voltak kénytelenek kutyát behozni. Ezekkel a kopókkal aztán jobb esetben származási lappal, de akár a származás követése nélkül is tenyésztettek. Így extrém esetben akár már a közvetlen leszármazottja, nem ritkán viszont a másod-, harmadizigleni leszármazottja visszakerülhetett Magyarországra, mint ismeretlen származású IDEGEN vérvonalú kutya. Így ha a magyarországi tenyésztő azzal próbálkozik, hogy tenyésztésbe vonjon egy-egy jó küllemű és jól dolgozó, friss vérű erdélyi kopót, a felmenők ismeretének hiányában fennáll a veszélye annak, hogy akár szerencsétlen rokonpárosításokat csinálhat.
Sajnos a származási lap sem biztos garancia. Előfordulhat ugyanis, hogy annak, amit a származási lapon látunk, vajmi kevés köze van a kiskutya valódi felmenőihez.
Az erdélyi állományt semmi esetre sem szabad kirekeszteni a magyarországi tenyésztésből, de nagyon körültekintően kell eljárni!
 
Magyarország – Szelekció hiánya
Az érvényben lévő vadászati jogszabályaink az erdélyi kopó klasszikus alkalmazását csak korlátozottan teszik lehetővé, novembertől január végéig vaddisznó hajtásra használhatjuk a fajtát. Alternatív használata lehet még a nyári vadkárelhárítás – zöldhajtás, valamint a higgadtabb vérmérsékletű, vagy a már idősebb egyedeket jó eredménnyel használhatjuk sebzett nagyvad utánkeresésére.
A jó kutya-gazda kapcsolat elengedhetetlen a kopózáshoz és ennek kialakítása sok foglalkozást igényel. A megfelelően szoros kapocs megléte híján hogyan várhatnánk el, hogy a kopó a gazdával, vadásszal együttműködjön, majd egy több kilometeres önálló hajtás után visszajöjjön hozzánk.
Az erdélyi kopó kemény kutya, oda kell rá figyelni, milyen más kutyával tartjuk együtt, mert a gyengébbet sosem bántaná, de a hasonló súlycsoportúban konkurenciát láthat, és verekedhet.
A fent leírtak is lehetnek az okai annak, hogy kevés vadász tart erdélyi kopót. A fajta inkább hobbi tartók kezében van. A hobbi tartók közül viszont csak nagyon kevesen dolgoznak a kopójukkal, hiszen a kopós hajtóvadászat kemény és esetenként veszélyes sport, mind a kutyának, mind a gazdának, így nem sokan vállalkoznak rá.
Ahogy az erdélyi kopók úgy a tenyésztésük is főként a hobbi kutyatartók kezében van. Van ez azért is, mert az erdélyi kopó családi kutyaként is kiváló, végtelenül alkalmazkodó és csodálatosan kijön a gyerekekekkel, játékos természete ideális kedvenccé teszi anélkül, hogy szüksége lenne kényeztetésre. Így fordulhat elő az, hogy sok kedvencként kiválóan bevált, tenyésztésbe vont erdélyi kopót soha sem próbáltak ki vadászaton és a fajta munkára való szelektálása így hátrányba került. A idegrendszeri problémák sem mindig jönnek elő hobbi tartásnál, vagy csak nem nyernek akkora hangsúlyt és könnyebben eltekint tőlük az elfogult tulajdonos.
Elgondolkodtató, hogy a MEOE által bejegyzett több mint 260 tenyészet közül 100-ból származik csupán 10-nél több kölyök, és közöttük is csupán 13 olyan kennel van, amelyből 50-feletti kölyök lett törzskönyvezve. Ebből már 7 tenyészet nem működik, 2 pedig csak szórványosan hoz le almokat. Ezekből a számokból látszik, hogy kevés a tenyésztői tapasztalat. Mivel a tenyésztők körében a generációváltás nem folyamatosan ment végbe elmaradt a tapasztalatátadás természetes folyamata. Sokan fognak ma úgy tenyésztésbe, hogy keveset tudnak a fajtáról, nem ismerik a jelenlelegi és a múltbeli állományt. Nem segít a tapasztalatlan tenyésztőnek a megfelelő tenyészegyedek kiválsztásában az sem, hogy a kiállítási sikerek sem jelentenek minőségi garanciát, még a küllem vonatkozásában sem. Megfelelő konkurencia híján és a címeket nagylelkűen osztogató bírók révén előfordulhat, hogy az arra érdemtelen kutya is megszerzi at áhított eredményeket.
Az elmúlt évek pozitív változása, hogy kialakulni látszik az erdélyi kopó tenyésztők egy új, fiatal generációja, akik igyekeznek minél több régi és új tudást összegyűjteni, és ezt egymással egymással megosztva minnél jobb kopót tenyészteni.
 
Tenyészkövetelmények:
Kép Az erdélyi kopó még ma is munkakutya, tenyésztésbe vonásához tenyészszemlén és képességvizsgán kell bizonyítania elvárt tulajdonságainak meglétét. 2000-ben sikerült életbe léptetni a képességvizsga szabályzatot, mely vaddisznóhajtó, vonszalék és idegrendszer vizsgálati fázisból áll.
A tulajdonos-tenyésztő egyéni felelőssége, hogy tenyésztésbe vonás előtt elhozza a kutyáját tenyészszemlére. Sajnos az erdélyi kopót tartók egy része erről nem tájékozódik és a megfelelő minősítés nélkül kezd tenyészteni kutyájával. Ezért nagyon sok a felülbélyegzett alom, az elmúlt négy évben született almoknak több, mint fele volt ilyen. Nem javít a helyzeten, hogy nagyon kevés kutya születik, így sajnos a minősítéssel nem rendelkező szülőktől származó kutyákat is szinte ugyanolyan jól el lehet adni, mint a minősítetetteket.
A felülbélyegzett almok arányának lecsökkentése nagyon fontos lenne. Ennek érdekében évente több vizsgát is rendez a fajtagondozó klub, informálja a tulajdonosokat ennek szükségességéről és segítséget nyújt a felkészüléshez is. A klub 2005-ben és 2006-ban 5 tenyészvizsgát bonyolított le. Ebből 4-et saját rendezésben, egyet pedig a szekszárdi helyi szervezettel együttműködésben. Az 5 rendezvényen összesen 73 kutya vett részt, 23 kan és 50 szuka. Tenyészszemlén 52 kutya vett részt (2005-ben 24, 2006-ban 28), ebből 3 kutya nem felelt meg küllemileg a tenyésztési követelményeknek. Képességvizsgára 62-en jelentkeztek (2005-ben 29, 2006-ban 33). Pontosan a vizsgák 50%-a, tehát 31 volt sikeres. Munkavizsgát 4 kutya próbált meg és 3 ebből sikeresen is teljesítette.
Az eredmények biztatóak, és ezeknek a kutyáknak a tenyésztésbe vételével a fenti arány kedvező irányú változása kell hogy bekövetkezzen.
 
Állomány statisztika
Becsléseink szerint a ma élő MEOE törzskönyvvel rendelkező erdélyi kopó állomány úgy hét-, nyolcszáz egyedre tehető, ebből két-, háromszáz kutya az, aki kiállításon, vagy tenyészszemlén megfordult. Az almokban átlagosan 6 kutya van, a legnagyobb létszámú törzskönyvezett alom 14 egyedet számlált. Szomorú trend, hogy míg 1980-as évek végén, 90-es évek elejen 200 feletti egyed születtet évenként, sőt a rekordnak számító 1991-ben 316 erdélyi kopó kölyköt törzskonyveztek, a 2000-es években az egyedszám évi 100 kölyök körül mozog, a mélypontnak számító 2001-es évben mindösszesen 68 kölyöknek adtak ki származási lapot.
Támogatni kell minden olyan kezdeményezést, ami a fajta széles körű megismertetésére és az erdélyi kopót tartani vágyók számának növelésére irányul, mert megfelelő kereslet esetén a tenyésztők biztosak lehetnek abban, hogy időben találnak jó gazdákat a kölyköknek, így ők is szívesebben vállalnak almokat. 

Klub
A MEOE Erdélyi Kopó Klub 2005. év elején alakult meg egy maroknyi lelkes összefogásával, 27 taggal, s azóta, mint önálló MEOE fajtaklub tevékenykedik. Azóta a Klub több, mint 70 tagot számlál és túl van két sikeres klubkiállítás, hat eredményes tenyészszemle, két vidéki klubhétvége és számos egyéb kopós összejövetel megszervezésén.
A Klub célja, hogy tájékoztassa az erdélyi kopó tulajdonosokat a fajtát érintő kérdésekről, szabályokról, összefogja és szakmailag segítse az erdélyi kopó tenyésztést, lehetőséget biztosítson a kopó tulajdonosok számára a kutyák munkaképességének kipróbálására, hasznosítására. Közös rendezvények szervezésével közelebb hozza egymáshoz a kopó tulajdonosokat, barátokat, érdeklődőket.
A Klub kiemelt céljának tekinti továbbá a fajta ismertségének, népszerűsítésének elősegítését, fajta bemutatókkal, szóróanyagokkal, média szereplésekkel. Ebből a célból 2006-ban erdélyi kopós csapattal részt vettünk a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonon, amely akciónkkal számos újságcikk és több TV csatorna is foglalkozott.
Az MEOE Erdélyi Kopó Klub rövid és középtávú céljai:
-         Vadászati szervekkel, társaságokkal kapcsolatok kiépítése, az erdélyi kopós vadászatok szervezésével a kopó munkájának megismertetése a vadászokkal.
-         A erdélyi kopó sportolásra való alkalmasságának népszerűsítése – kutyás futás, biciklizés.
-         Egyéb vaddisznós kopófajták klubbjaival kapcsolatok fenntartása, közös rendezvények, munkaversenyek szervezése.
-         A kutyák azonosíthatóságának biztosítása chipezéssel – a származási lappal nem rendelkező kutyák esetében is.
-         Az állományra vonatkozó adatbázis karbantartása és fejlesztése.
-         Fajtamentés - a bajba jutott erdélyi kopókon segíteni, ennek szervezett formáját állatvédő szervezetekkel és állatorvosok bevonásával kiépíteni.
Kép Az erdélyi kopó – a magyar agárral, a drótszőrű magyar vizslával és a mudival együtt – a legveszélyeztetettebb magyar kutyafajták közé tartozik. A Klub tagjainak szerény lehetőségei vannak a fajta megismertetésében és megkedveltetésében, pedig szélesebb körű elterjedése nagyon fontos ahhoz, hogy e rusztikus, nemes kutyafajtánk megmaradjon. A Klub üzemeltet egy honlapot, ahol a kopótartással kapcsolatos minden aktuális információt igyekszik hozzáférhetővé tenni, és a honlaprol elérhető fórumon minden kérdésre választ kaphat az érdeklődő.

 

Fotó: Olajos Andrea, Bogdán Imre, Montli Gábor, Szalánczi Gábor