Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csöpp

2008.04.23

Nagyon szomorúak vagyunk, Csöpp tegnap délután örökre elaludt.

Kép Csöpp 200 grammal született, míg a többiek mind 300 felett voltak. A farka vége U alakban mereven visszahajlott, valami fejlődési rendellenesség lehetett. Kicsi volt és gyenge, magától nem is tudott szopni, de ha rátettük a csecsre, akkor egy pár szippantás azért ment. Ha a napon felmelegedett megélénkült - úgy tünt napelemmel működik :-)

Hogy erőre kapjon szőlőcukor oldatot is adtunk neki fecskendőből, hátha több energiája lesz így szopni az életet jelentő anyatejből. Először úgy tűnt működik a dolog, a cukoroldatot betermelte és szopcsizott is kicsinykéket. Éjszakára bevittük a házba, és a cserépkályha közelében melengettük, 32-33 fokon tartva a környezetét. 2-3 óránként kivittük a mamához enni, amit ő már nagyon várt - ezt egyre erősödő vinnyantásokkal jelezte. Másnap hajnalban már egészen jól szopott, a mamája pedig egyre izgatottabban várta vissza. Mikor odavittük öszsze-vissza nyalogatta, tette-vette, így úgy döntöttünk vele hagyjuk. A nap folyamán aztán szépen evett, a kis teste is langyos volt, így reménykedni kezdtübnk, hogy talán átvészeli a kezdeti nehézségeket és szépen elkezd ő is gyarapodni, mint a testvérei.

Az első gondok a harmadik nap hajnalán jelentkeztek. Csöpp csak keveset evett, de ekkor még reménykedtünk, hogy talán azért, mert magától is szopott közben. Aztán a következő etésnél már nem szopott, hiába próbáltunk meg minden tőlunk telhetőt, ezután nagyon gyorsan legyengült és délutánra szép csendben elaludt.

Kép Folyton azon gondolkodom, hogy megtettünk-e mindent érte, vagy lehetett volna még ennél többet is. Bizonyára, csak azt nehéz eldönteni, hogy lett-e volna értelme. Az egyértelmű volt a külső jelekből, hogy Csöpp valamiért visszamaradt a fejlődésben. Lehet, hogy a farkincáján kívül más bibi is volt vele. Úgy gondolom, hogy ilyenkor meg kell húzni a határt, hogy mennyire avatkozunk bele a természet rendjébe. Csöppnél sajnos ez csak 3 napra volt elég...

Napló

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

csöpp angyalka

(kissági, 2008.04.30 11:17)

nagyon sajnálom pici csöppöt, szurkoltam neki nagyon. persze tudja az ember, hoyg ez a dolgok rendje, de attól még fájhat a szíve...

7132.Bogyiszló kossuth u.61.

(Csábrák Csaba, 2008.04.25 13:15)

Szia Sanyi !
Ahogy olvastam Csöppel kapcsolatban amit leirtatok szerintem ennél többet nem lehetett volna megtetti az életéért.Ő sajnos vali oknál fogva fejlődési rendellenességgel született/testsúly/.Az élet igy szelektál. Üdv: Csaba