Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A C betűs alom naplója

2008.04.21

Mindenki legynagyobb örömére megszülettek a kölykök!

Április 20-án hajnalban elkezdődött az ellés és délelőtt 11-re meg is született a 3 kanból és 5 szukából álló alom.

A kölykök jól vannak, 1 kis szuka gyengébbre sikeredett, érte még izgulunk! Hajrá Csöpp!

Kép

Már szombat délután láttuk a szukán, hogy közeledik az idő. A számára kialakított kennelbe zártuk, ami egy kellemes kis lakosztály kertkapcsolattal. Azaz egy fedett, zárt helyiség, benne a levehető tetejű kutyaházzal, etető és itatótállal, egy székkel az aggódó, virrasztó gazdinak, és egy kifutó a levegőzéshez, kisebb-nagyobb dolgok intézéséhez. Itt a többi kutyus sem tudja zavarni a kismamát és a majd első lépéseiket próbálgató kölyköket.

Lefekvés előtt éjfélkor néztünk rá utoljára a szukára és hajnali kettőre húztuk az órát az első ellenőrzéshez. Eddigre már meg is volt az első kölyök, szépen szárazra nyalogatva feküdt az anyja hasánál. Kan, pici fehér mellfolttal. A neve Cserkész lett, mivel ő volt az, aki felderítette - "cserkészte" - az utat a többiek előtt. 2.30-kor érkezett az öcsikéje, fehér állú, mellcsíkú kis kan - neve Csipet, mert alakul már a csipet-csapat. Háromkor befutott a következő versenyző, szuka és Csillag a neve, mert éppen ekkor nézegettük, hogy esik-e vagy csillagos az ég. 
Aztán szünet... mi pedig vártunk és vártunk... Lassan telt az idő, álmos is voltam, meg hideg is volt meg sötét. Aztán végre megjött a következő, negyed ötkor, és mivel ilyen sokat váratott magára a neve Csiga lett. Szép fehér mellcsíkú kis szuka. Őt gyorsan követte az ötödik (4.35-kor), egy nagy fehér jegyes kan fehér papucsokkal, mivel ilyen színesre sikerült a Cifra nevet kapta. Utána nem sokkal újra egy kis szuka született, aki folyton a mamája fenekéhez igyekezett, mintha visszaakarna mászni a jó meleg anyaméhbe. Így aztán ki is érdemelte a Curükk nevet ( a német zurück  - vissza szóból :-) )
Kép Ezután egy jó darabig nem történt semmi. A szuka is megnyugodott és gondosan nyalogatta és tisztogatta a kölykeit, akik a kezdeti ügyetlen próbálkozások után lassacskán már belejöttek a szopásba is. Minden szépen alakult, látszott, hogy már nagy baj nem lehet. 7 óra körül magará hagytuk a kopócsaládot, hogy nyugodtan pihenhessenek, intéztük a dolgoinkat, de úgy fél óránként benéztünk hozzájuk. 
Kilenckor aztán ott várt minket a meglepetés. A hetedik - egy picinke kis szukácska. A testvéreitől méretben is súlyban is elmaradva. Gondoltuk, az apraja jutott a végére. A Csöpp nevet kapta. Ezután újra az alommal maradtunk, felváltva őriztük, és figyeltük vannak-e még további tolófájásai a mamának. Elég csendesen teltek a percek, megtetézve az aggodalommal, hogy a legcsöppebb csöppség vajon elég erős lesz az élethez. Egy idő után azonban újra izgatott mocorgásba kezdett a szuka. Felállt, lefeküdt, hosszan tipródott, mindezt a 7 picike fölött, között. Nyomott többször is egymás után, de semmi. Aztán megint kezdte,  és ekkor végre megjelent egy popsi, és megállt.... úgy tűnt a szuka elfáradt a kiskutya meg beszorult, ráadásul farral. Aztán kis segítséggel valahogy mégis megszületett a nyolcadik kiskutya, de nagyon passzív volt. Úgy kellett életre rázogatni. Valószínűleg a szűk szülőcsatornában nem jutott neki elég oxigén, és a szája, nózija is tele ment magzatvízzel. Aztán végre megmozdult és vinnyantott is egyett. Kép A mamája a nagy kimerültségben és ijedtségben elég durván fogta meg, ki kellett feszegetni a szájából a visitó kiskutyát. Így aztán őt mi törölgettük szárazra, melengettük a napon. Szép kifejlett, nagy szuka, fekete, mint az ördög, kormos orrú, de a hátsó lábára neki is jutott egy pici fehér papucs. A kezdeti nehézségek után hihetetlen energiával vetette magát bele az életbe - Csoda, ezt a nevet kapta. Ő volt az utolsó.

A kicsik azóta ügyesen szopnak, kerekednek, a mamájuk gondosan vigyáz rájuk. Csöppre mi is külön odafigyelünk, hogy a mohó, életerős testvérkék mellett neki is jussun elég tej és anyai törődés. Csöpp pedig úgy néz ki a fejébe vette, hogy ledogozza a hátrányt. Nagyon helyes!!!!

Csöpp

2008. 04. 23.

Nagyon szomorúak vagyunk, Csöpp tegnap délután örökre elaludt.

Kép Csöpp 200 grammal született, míg a többiek mind 300 felett voltak. A farka vége U alakban mereven visszahajlott, valami fejlődési rendellenesség lehetett. Kicsi volt és gyenge, magától nem is tudott szopni, de ha rátettük a csecsre, akkor egy pár szippantás azért ment. Ha a napon felmelegedett megélénkült - úgy tünt napelemmel működik :-)

Hogy erőre kapjon szőlőcukor oldatot is adtunk neki fecskendőből, hátha több energiája lesz így szopni az életet jelentő anyatejből. Először úgy tűnt működik a dolog, a cukoroldatot betermelte és szopcsizott is kicsinykéket. Éjszakára bevittük a házba, és a cserépkályha közelében melengettük, 32-33 fokon tartva a környezetét. 2-3 óránként kivittük a mamához enni, amit ő már nagyon várt - ezt egyre erősödő vinnyantásokkal jelezte. Másnap hajnalban már egészen jól szopott, a mamája pedig egyre izgatottabban várta vissza. Mikor odavittük öszsze-vissza nyalogatta, tette-vette, így úgy döntöttünk vele hagyjuk. A nap folyamán aztán szépen evett, a kis teste is langyos volt, így reménykedni kezdtübnk, hogy talán átvészeli a kezdeti nehézségeket és szépen elkezd ő is gyarapodni, mint a testvérei.

Az első gondok a harmadik nap hajnalán jelentkeztek. Csöpp csak keveset evett, de ekkor még reménykedtünk, hogy talán azért, mert magától is szopott közben. Aztán a következő etésnél már nem szopott, hiába próbáltunk meg minden tőlunk telhetőt, ezután nagyon gyorsan legyengült és délutánra szép csendben elaludt.

Kép Folyton azon gondolkodom, hogy megtettünk-e mindent érte, vagy lehetett volna még ennél többet is. Bizonyára, csak azt nehéz eldönteni, hogy lett-e volna értelme. Az egyértelmű volt a külső jelekből, hogy Csöpp valamiért visszamaradt a fejlődésben. Lehet, hogy a farkincáján kívül más bibi is volt vele. Úgy gondolom, hogy ilyenkor meg kell húzni a határt, hogy mennyire avatkozunk bele a természet rendjébe. Csöppnél sajnos ez csak 3 napra volt elég...

Növögetnek

2008. 05. 08.

Hogy telik az idő, már 2 és fél hetesek! 

Kép Jó nézni, ahogy a kölykök fejlődnek, például, ahogy egyre ügyesebben szopnak. Amikor a mamájuk közéjük fekszik elindul a roham, nagy a nyüzsgés és a hangzavar, mindaddig, amig mindegyik meg nem találja magának a cicit. Akkor aztán már csak az elégedett cuppogást lehet hallani. A szemük a 10. napra menetrendszerűen kinyílt. Csoda és Cserkész már kilenc naposan kikukucskált a világra, és őket szorgalmasan követték a többiek. 2 hetesen egy kiló körüli súlyúra gyarapodtak 2 és fél hetesen már próbálkoznak a járással is.

 

Kép Pötyi az almot 3 naposan kiköltöztette a kutyaházból, jobban tetszett neki a ház mellett lerakott szőnyeg és bevallom szerintem jó ötlet volt, mert így mi is könnyebben hozzá fértünk a csöppségekhez, és könnyen rendben tartottuk a környezetet. Bár ez ügyben a mamára sem lehetett semmi panasz. 2 hétig teljesen elégedett volt ezzel az állapottal, de két napja úgy döntött mégiscsak visszacuccolnak a házba. Ez szintén okos húzás volt, mert a ház küszöbe egy darabig még jó korlátja lesz a kicsik egyre fokozódó kiváncsiságának. Vajon a szukának is ez járhatott a fejében, vagy csak az aggódó és elfogult gazdi képzel el mindenféléket? Mindenesetre érdekes egybeesés... 

Az infra lámpát már csak éjszakára kell bekapcsolni olyan szép az idő. A hétvégén elkezdhetjük etetni is őket. Alig várom már, hogy kint lehessenek a kicsik és ott rosszalkodjanak a kertben!

Kép 

Cserkész

 

 

 

 

 

Kép 

Csipet

 

 

 

 

 

 

 

Kép 

Csiga

 

 

 

 

 

 

 

Kép 

Cifra

 

 

 

 

 

 

 

Kép 

Curükk

 

 

 

 

 

 

 

Kép 

Csoda

 

 

 

 

 

 

 

 

Portrék három hetesen

2008. 05. 14.

Kép Csoda

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csiga

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Curükk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Cserkész

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Cifra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csipet

 

 

 

 

 

 

 

További képek az alomról:

Kép Kép Kép

 

 

 

 

 

 

 

Négy hetesen...

2008. 05. 19

Kép  

Már 4 hetesek a kicsikék. 3 hetes korukban bújtak ki a fogacskáik, jó gyorsan nőnek.  

Kép Egy hete az anyatejen kívül kölyöktápot is esznek, ez meg is látszik a gyarapodásukon, főként pocak tájékon. Napi háromszor esznek szilárdat, emelett szinte folyamatos az önkiszolgálás anyatejből, már ha a mamájuk is úgy akarja.  

Kép Idejük nagy részét evéssel és alvással töltik, de egyre nyitottabbak a külvilágra. Figyelnek a zajokra, fokozatosan fedezik fel a környezetüket.

 

  

KépKi-be járnak a kutyaházból, napról napra ügyesednek. A mozgáskoordinációval azért akadnak még gondok, előfordul, hogy a nagy igyekezet egy orra bukásban végződik.

  

Kép Reagálnak az emberi hangra is és úgy tűnik szivesen veszik, ha ott vagyunk és játszunk velük. Rágcsálják kis tűfogaikkal a kezünket, húzgálják a ruhánkat, felmásznak a cipőnkre.

Kép Egymással is játszanak már, de hamar elfáradnak. Ilyenkor aztán visszamasíroznak a házikójukba és kedvenc sarkukban összebújva elégedetten szuszognak.

 

 

 

 

 

Portrék a picinykékről, Cserkész fiatal úr hiányzik nem jelent meg a fotózáson  :

Kép Cifra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csoda

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csipet

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Curükk

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csiga

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hat hetesek

2008. 06. 02.

Kép Az alom szépen cseperedik, idejük nagy részét a kifutóban töltik, de már birtokba vették a kertet is. A felnőtt kutyáink, Bogi, Rence és Manka is megismerkedtek velük. Bogi és Rence szépen, óvatosan bánik a kicsikkel, a szeleburdi Manka jobban meggyürkészi őket, de azért ő is vigyáz rájuk. Egymással is nagyokat játszanak, és a kicsik közt már nincs kímélet. Fülhúzás, birkózás, harapdálás. Mindez ékes visítással kísérve.

Kép Mi meg aggódva szaladgálunk a kennelhez, hátha valami baj történt, de csak a kis gonoszdik birkóznak és a szorult helyzetben lévő panaszkodik. 

  

Kép 6 hetesen megkapták az első oltásukat is a már megszokott féreghajtással kísérve, és meg is mértük a súlyukat. 4 kiló körül volt az egész csapat. Csipet volt a legkisebb, 3.5 kilóval, Cifra és Curükk a legnagyobbak ők 4.15 kilósak voltak.

 

 

 

 

 

Portrék a kicsikékről:

Kép Cserkész

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csoda 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Cifra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Curükk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csiga

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Csipet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kirepülnek

2008. 06. 23.

9 hetes korában kirepült az első két fióka, azaz kiskutya. A legnagyobb: Cifra és a legkisebb, de legvagányabb Csipet. Remélem hallunk majd rendszeresen híreket a csöppségek felől. Az új gazdáknak sok örömet és kalandot kívánunk a kis erdélyi kopójukkal!

Próbáltunk búcsúképet csinálni a kicsikékről - hát így sikerült... a jellemek legalább jól tükröződnek, a nyugodt Cifra és az örökmozgó Csipet! 

Cifra - Ábel 

Csipet - Bagó

Vissza