Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Vadászkutya, 2007/3
Kiss Boglárka, Kovács Ágnes, Tatai Sándor
 
AZ ERDÉLYI KOPÓ MUNKÁJA

 

A falkavadászat a magyar vadászkultúrában sohasem tudott meggyökerezni, bár Széchenyi kísérletet tett a meghonosítására. Erre először erdélyi kopókat próbált alkalmazni, amire a fajta teljesen alkalmatlannak bizonyult. Ennek oka, hogy míg az erdélyi kopónál évszázadokon át az önállóság volt a szelekció egyik alapja, addig a falkakopókban épp ellenkezőleg, az összetartást, a vezér követését "kódolták" a tenyésztők. 
 

Gyülekező vaddisznóhajtásra a Hanságban

kopóval történő vadászat másik módja, a gyalogos kopózás, 2-5 kutyából álló füzérekkel zajlik. Célja a nappal nem mozgó vad felkeltése – mozgásba hozása – és a váltókon elálló vadászok lövéshez juttatása. A Diezel-Mika szerzőpáros az 1903-as A vadászebek című munkájában a következőket írja a gyalogos kopózásról: "... csakis hegyvidéken, hol a vad kevés, engedhető meg, mert a kopók a vadat rendkívül zavarják. Egyszerre több mint három füzérrel nem kellene soha vadászni; ha a kopók jók, rendesen egy füzér is elegendő. A legjobb kopózás idő kezdete fenyvesekben október, lomblevelű erdőkben, ha a levél lehullott. Meleg, száraz időjárás, kiszáradt talaj megnehezíti a nyom és csapa tartását, míg a nedvesség és a frissen esett hó elősegíti.
A kopózásnál a puskások elállják a vadak forgóit, s az ebek vezetője, kinek a területet jól kell ismernie, először egy vagy két jó kopót ereszt el, s mihelyt ezek egyike elnyiffantja magát, utánaereszti a többit is. 

 
Ki sokat kopózott, mindjárt a csaholásról megismeri, vajon hideg vagy meleg nyomon hajtanak-e, vajon távol vagy közel vannak-e a vadhoz, vajon szemre hajtanak-e, és nem fogtak-e vagy állítottak meg valamit. Az első nyiffantások rendesen bizonyos időközökben hallhatók, kivéve, ha a vad közvetlen az ebek elől ugrott, azután mind sűrűbb lesz, s amint az összes kopók összeverődnek, csak úgy zeng az erdő a különböző nüanszú hangoktól, melynek hallása a kopóvadász előtt zengzetesebb és elbűvölőbb bármi zenénél."
Leggyakrabban vaddisznó és nemesvad hajtására használták az erdélyi kopót, de olykor medvevadászaton is bevetették az erősebb, rámenősebb egyedeket.
 A kopó fő szerepe a megtéveszthetetlen nyomtartás és a hatalmas terület gyors lekeresése, amire egyetlen más fajta sem alkalmas. Az első és legfontosabb a vad megtalálása. Ebben a kopó utólérhetetlen, mert míg hajtás közben talajszimattal dolgozik, addig keresés közben légszimattal, rendkívül gyors vágtában. A magasan terjedő szagok észleléséért olykor két lábra emelkedik. Ha már megvan a vad, akkor lassú galoppban talajszimattal követi. A kopónak nyomtartónak kell lennie, nem térhet át másik még azonos fajú vadnak a nyomára sem. A kopó önálló kutya – az is kell, hogy legyen – sokszor kilométerekre kell dolgozzon gazdájától és meg kell oldja a helyzetet.
Az alapvető különbség a kopászat (falkavadászat) és a kopózás között, hogy míg az egyik csupán erőpróba és kedvtelés, addig a másik fő célja mindemellett a zsákmány megszerzése, a vadászat.
 
Mit követelt meg a régi kopózás a kopótól, és mit kell tudnia ma
A jó kopót sohasem a képzettsége után ítélték meg, hiszen az emberi segítség nélkül dolgozó kutyák sokkal inkább saját képességeikre, tapasztalataikra hagyatkozhattak. Alaptulajdonságuk az önállóság, ezért az irányítás elfogadásának készségét nem volt érdeke kialakítani a kopókban a régmúlt vadászainak. Ha a kopók a kürt hangjára visszatértek, illetve füzéren vezethetők voltak, már minden képzettséggel rendelkeztek, melyre az embernek szüksége volt. A bevadászás sem igényelt hosszadalmas képzést, a fiatal kopók a vadászatok során a tapasztalt kutyáktól hamar eltanulták a feladatukat
Napjaink kopói ennél nagyobb elvárásnak kell, hogy megfeleljenek. A kutyák tartási körülményei és társadalomban elfoglalt helyük is megváltozott. Célszerű a kopó nevelését mielőbb elkezdeni, feladatait elemenként megtanítani neki, hogy mielőbb kellemes és hasznos társunkká váljék.
 
Fegyelem
A kopóknál a feltétel nélküli kötődés, egy ember követése olyan tulajdonság, ami az egészen kis kutyában még benne van, de ahogy korosodik, úgy lesz egyre önállóbb, makacsabb. Sok későbbi bosszúságtól megkímélhetjük magunkat, ha a 8-10 hetes kölyköt naponta szabadon sétáltatva hozzászoktatjuk ahhoz, hogy minket kövessen. Egy pásztorkutya vagy vizsla esetében ilyen intenzív szoktatás nélkül is boldogulunk, ám a teljes önállósághoz szokott kopó, vagy amelyik csak 6-8 hónaposan ismeri meg tágabb környezetét, minden rossz szándék nélkül otthagy majd minket akár a város közepén is, csupán kíváncsiságától hajtva. Egy ilyen túl önálló, magának való kopó nem éppen ideális társa a városi kutyatartónak, de a vadásznak sem. Éppen ezért tekinthetjük a legfontosabb dolognak a kötődés kialakítását, ami minden további képzés alapja lesz, és amit kölyökkorban még nagyon könnyen kialakíthatunk.
A többi gyakorlat tanításánál arra kell figyelni, hogy ne "egrecéroztassuk" túl sokat a kis kopót, mert elveszíti érdeklődését az értelmetlenül sokat ismételt feladatoktól. Tanítsuk meg pórázon menni, ülni, feküdni. A helyben maradást is elkezdhetjük 3 hónapos kor körül gyakorolni, de csak annyira, hogy a kutyát meg tudjuk kerülni, ismerje a vezényszót. Egy éves kora körül néhány perces helyben maradást már elvárhatunk a kopótól és fokozatosan egyre hosszabb ideig, már úgy is kifektethetjük, hogy nem látja gazdáját. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy ez a gyakorlat inkább testhezálló az egyébként is nyugodt vérebeknek, a kopók tanításánál ilyenkor sok türelemre, következetességre van szükség.
 
Csapázás – vérében van, de gyakorolni nem árt
A kopóval való foglalkozást célszerű minél korábban elkezdeni, így a kialakult szoros kapcsolat megkönnyíti a későbbiekben a dolgunkat. A csapázó feladatok azért tökéletesek a kölyök számára, mert a legjobb és kezdettől fogva használt érzékszervére kell hagyatkoznia. Vaddisznó csülökkel, vagy szarvaslábbal próbáljuk minél jobban felcsigázni a kíváncsiságát, majd korának és tapasztalatának megfelelő hosszúságú csapát készítve segítsük hozzá minél nagyobb sikerélményhez. Nagyon jó, ha a kopó egész kiskorában megismeri és megszereti a keresést, csapázást és a vad szagát, de mindez felnőtt korban is elkezdhető.
 
Bevadászás vaddisznóskertben – 1 éves kortól
Hazánk vadászati törvényei szerint a kopók használhatósága kizárólag a vaddisznó-hajtásokra és a sebzett vad utánkeresésére korlátozódik. Így jelen lehetőségeinket szem előtt tartva arra kell törekednünk, hogy kopónk csak vaddisznót hajtson, és ennek elérésében nagy szerepe van a vadászatba való bevezetés módjának.             .A fiatal kopónak egyéves kora körül, 10-14 hónaposan lehetőleg vaddisznós gyakorlókertben (ez egy kb.1ha-os bekerített terület) "mutassuk be" a vaddisznót, először hagyjuk ismerkedni, a jó ösztönű kopó érdeklődve körüljárja, majd megpróbálja hajtani a vadat. Kis idő után engedjünk egy gyakorlott kutyát mellé, hogy lelkesítse, kitartását, harci kedvét fokozza.
 
Bevezetés az éles vadászatba – 1.5 éves kortól
A kopós hajtóvadászaton a kutyák mindig a hajtósorból indulnak, így a kopó vezetője részt vesz a hajtásban. Vaddisznóhajtásra lehetőleg olyan kutyát célszerű vinni, ami már legalább gyakorlókertben találkozott vaddisznóval. Szintén nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a kutya idegrendszerének stabilitásával. Egyrészt ismernünk kell, hogyan reagál a lövésre, mert a hajtóvadászatokon nagyon sokat lőnek, egy gyenge idegrendszerű kutya pánikba esik, elmenekül. Másrészt a hajtókkal szemben is közömbösnek kell lennie, mert azok hangoskodva, fákat ütögetve egy agresszióra hajlamos kutyából könnyen támadást válthatnak ki. A kopó első vadászata szerencsés, ha zártkertben történik, mert így minimális az esélye annak, hogy a fiatal kutya elvész, és valószínű, hogy főleg vaddisznóval fog találkozni. Annak is megnő az esélye, hogy pont előtte ejtik el a vadat, így a kopónak már hamar lesz sikerélménye, előbb megszereti a vaddisznóhajtást, mint ahogy megismerné pl. az őzhajtás szenvedélyét. A kopó (és minden disznóskutya) bevezetésekor törekedni kell arra, hogy a fiatal kutya ne hibázhasson, esetünkben ne váljon belőle szarvas vagy muflonvadász. A zártkerti vadászatoknál a kopó megszokja, hogy a hajtó sor előtt mozogva keressen, hogy mekkora távolságra hajtsa a vadat. Szabad területen célszerű a hajtósor elindulásakor a fiatal kopót a terepviszonyoktól függően 30-50 métert még pórázon vezetni, mert az érzékenyebb szarvas, őz sokszor a hajtás legelején visszatör. Jó, ha ilyenkor addig el sem engedjük a felbőszült kutyát, amíg tapasztaltabb "kollégái" nem akadnak rá vaddisznóra. Ilyenkor a felhangzó hajtóhang szinte megrészegíti a többi kopót, és főként a fiatalok árkon-bokron át igyekeznek a hang irányába. Ilyenkor oldjunk le mindent a kopóról, nehogy fennakadjon egy erősebb ágban, vagy kerítésen. Ha jó képességű, edzett kopónk van, első alkalommal sem fogja túlterhelni egy egész napos vadászat. Minden esetben célszerű azonban a vadászatba vétel előtt edzeni a városi körülmények között sokszor ellustult kopót.
 
Az Erdélyi Kopó és a XXI. századi vadászat kihívásai
A magyarországi vadgazdálkodás jogszabályi háttere napjainkban is megfelelő teret enged vadászebeink munkájához, sőt az etikus vadászat elengedhetetlen kellékeiként, kötelezően előírják, a vadászterület jellegének megfelelő kutyák használatát. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 79/2004. (V.4.) FVM rendelet 70. § (4) értelmében a hajóvadászatokon kizárólag a vaddisznó az elejthető vadfaj, ezeken a hajtóvadászatokon hajtóebek használhatók. A törvény 67. § (6) szerint pedig a vadászatra jogosult köteles a vadászat alkalmával a vadászterület jellegének megfelelő, vadászatra kiképzett vadászkutyáról gondoskodni.
Mint az a Magyar Vadgazdálkodási Adattár éves becslési- és teríték adatsorából is kiolvasható, az 1980-as évektől kezdődően vadgazdálkodásunkban egyre nagyobb jelentőséggel bír a vaddisznó.
A hasznosított állomány a ’60-as évekbeli 4 ezerről, 2005-ben már a húszszorosa, 80 000 volt. Az állomány robbanásszerű emelkedésével párhuzamosan a mezőgazdasági- és erdészeti vadkár ill. a természetvédelmi károkozás is jelentősen megnőtt. Az elmúlt években a károk megelőzése érdekében megemelt lelövési számok és befogások csökkentették ugyan valamelyest a szabadtéri állomány nagyságát, ezzel párhuzamosan viszont egyre szaporodnak a vaddisznóskertek.
Úgy tűnik tehát, hogy a jó vaddisznóskutyák munkájára még jó ideig szükség lesz. Az erdélyi kopót kialakító vadászati és földrajzi dimenzióktól erősen eltérő, mai magyarországi viszonyok közt azonban számos kihívással kell szembe néznie a fajtának, és minden vaddisznóskutyának. A Kárpátok rengetegeiben olykor több napig is tartó, óriási területeken zajló hajtóvadászatokon edződött fajtának meg kell tanulnia, hogy a felaprózódott vadászterületeken rendezett rövid hajtásokban más munkát várnak el tőle. Középhegységeink nehezen járható sűrűségeiben vagy éppen az ingoványos, mocsaras területeken ma is nélkülözhetetlen a kitartása, vadászszenvedélye. Azonban a leálló vadászok vonalán szerencsésen átjutott vaddisznót – a szomszéd területek zavartalansága érdekében - nem űzheti heted hét határon keresztül. Tanítani nem tudjuk erre fiatal kutyáinkat, de nagy segítség számukra egy-két bő vaddisznó terítékkel megáldott, rutinos öreg kutya mellet ledolgozott vadásznap. Néhány eredménytelen, gyerekes, ész nélküli hajsza után, a fajtát az intelligenciája rávezeti arra, hogy neki csak az emberek közelében terem babér. A kétlábú falka tag által meglőtt disznót lehet csak közelebbről „megvizsgálni” és a csodálatos illattól megrészegülve birtokba venni. Ugyanez elmondható a problémaként gyakorta hallható szarvas és őz űzéséről is. A csülkös vad nyíltabb terepre érve hamar lehagyja a nála lassabb erdélyi kopót, így a vaddisznóval remélt közelebbi kontaktus reményében a rutinos erdélyi kopó visszatér a hajtásba és folytatja a disznó keresését.
Viszonylag nagy testmérete ellenére, ritkán sebesíti meg a vaddisznó, köszönhető ez annak, hogy jobban tartja a távolságot a vadtól, kevésbé „fogós”, mint a hasonló munkára használt terrierek. Az erdélyi kopók lehetőség szerint megpróbálnak kitérni a támadások elől, ha sérülnek is, általában a hátsó testrészeiken. Ellentétben a „fogósabb” fajták egyedeivel, akiket legtöbbször a mellkasukon, a létfontosságú szervek közelében ér a sebesülés.
Gondot jelent az erdélyi kopóval vadászók számára, hogy a rövid – november elejétől január közepéig tartó - vaddisznó hajtó szezonon kívül, nem tudnak munkát adni kutyáiknak. Erre jelenthetnek megoldást a már említett, mezőgazdasági vadkárok miatt szükségessé vált, nyári vadkárelhárító vadászatok. Ennek egyik legeredményesebb formája a mezőgazdasági kultúrákban folytatott vaddisznóhajtás, az ún. zöldhajtás. Itt viszont még kisebbek a táblaméretek és a kopó jó eséllyel botlik fiatal szaporulatát vezető csülkös vadba. Emiatt a zöldhajtásokon csak megbízható, rutinos kutyákkal vadászhatunk.
A másik lehetőség kutyáink szinte egész éven át történő munkában tartására a sebzett nagyvad utánkeresése. A sebzett vad szaga iránti erős érdeklődés, a jó orr, a csapatartás, a dermedtre csaholó hajlam a legtöbb erdélyi kopóban megvan. Ezek a képességek megfelelő bevezetéssel felszínre hozhatók, első osztályú utánkereső kutyát nevelve erdélyi kopónkból. Igaz, hogy a gyakran túlzottan heves vérmérséklet kordában tartása jóval több munkát, foglalkozást igényel, mint a feladat specialistáinak számító vérebeknél, de megéri. Megerősíthetik ezt azon erdélyi kopók vezetői is, akik kutyáikkal az eredményes utánkeresések során, sok millió forintot mentettek már meg a vadgazdálkodók részére és szabadítottak meg számtalan sebzett vadat a lassú, gyötrelmes kimúlástól.
A feljebb említett nehézségek mellett egyre erősebb nyomást jelentenek az egymás után felbukkanó újabb és újabb külföldi vadászkutyafajták is. Ezek, a napjainkban gyakran emlegetett globalizáció „áldásos” velejárójaként elterjedve, divatos konkurenciaként jelennek meg a vadászati palettán.
A jogszabályok Erdélyben is hasonlóan szabályozzák a hajtóvadászatok lebonyolítását és a hajtóebek használatát, mint hazánkban. A Kárpátok kutyát próbáló, nehezen járható hegyei és a hajtásokban még ma is gyakran előforduló barna medve és farkas, továbbá az esztenakutyákkal való gyakran végzetes kimenetelű találkozások azonban nagyon kemény szelekciót fejtenek ki az amúgy is kis létszámú állományra. Hozzáadódik még a „természetes kiválasztódáshoz”, hogy a vadászatból élő, gyakorlatias szemléletű erdélyi ember nem tűri meg maga mellett a haszontalan, gyengén dolgozó kutyát. Mindezekből adódóan, ha erdélyi vadászember lába mellett meglett korú, tiszta vérű erdélyi kopót látunk, biztosak lehetünk benne, hogy komoly genetikai értéket hordozó kutyához van szerencsénk.
A több évszázados gyökerekkel rendelkező, dicső és viharos időszakokat is többször átélt vadászkutya fajtánk erényeinek méltatása és az együtt átélt vadászemlékek rendezgetése közben, 2007-et írva sem ülhetünk ölbe tett kézzel. A birtok és társadalmi viszonyok erőteljes átrendeződése számos olyan kihívást teremtett a vadászatban, amiket meg kell oldania az erdélyi kopónak. Legjobb tudásunk szerint kell hát minnél több erdélyi kopót felvezetnünk a vadászatokon, hozzásegítve ezzel a fajtát, évszázadokon át csiszolódott vadászati képességei megőrzéséhez.
 

A mappában található képek előnézete Vadászat - Hunting